Úgy kezdődött, hogy őnagysága belehempergett a kertben a tegnapi nagy esők után maradt tócsába, csurom vizes lett, nem volt elég áttörölni, elővettük a hajszárítót.
Na, ezt nem kellett volna, szegény teljes pánikba esett a zúgástól, úgyhogy rövid közelharc után - Eszti fogta, én szárítottam - elengedtük. Aztán akadt más dolgunk is, nem figyeltünk rá és pár óra múlva azt vettük észre, hogy csak kucorog a sarokban, szevedő tekintettel, nem jön ha hívjuk (csak Esztivel ketten voltunk otthon), ételt, vizet sem fogad el. Remek, más sem hiányzik, csak a kutya betegsége. Mondjuk más tünetet nem láttunk, de azért nem volt túl jó érzés.
Aztán hazajöttek a többiek és velük ugyanolyan volt, mint mindig. Újra evett, ivott, naná, jó szomjas lehetett az éhségsztrájk után ... Most már visszaállt a világ rendje, úgy tűnik velünk is kibékült, de az azért meghökkentő volt, hogy milyen érzékenyen tud reagálni bizonyos dolgokra.
Ismerem a problémát:)
VálaszTörlés